Fogszabályozás

 

A fogszabályozás célja (megelőzés):

  • Az elsődleges cél a korai fogelvesztést okozó tényezők kiiktatása.

  • Így a torlódott fogak miatti fogszuvasodás, illetve a rossz harapás miatt létrejövő fogágy-betegség, más néven fogínysorvadás megelőzése.

  • A harmadik funkcionális tényező az állkapocs- ízület, amely a nem megfelelő harapás miatt túlterhelődhet, és ebből kifolyólag alakulhatnak ki problémák. 

  • esztétikai okok

Melyik életkorban célszerű a fogszabályozó kezelést megkezdeni?

 

A gyermekeket javasolt már 6-8 évesen elvinni egy első fogszabályozó vizsgálatra. Ebben a korban már látszanak az állcsont és a harapási eltérések. Fontos, hogy a fogszabályozó orvos, még akkor is, ha nem kezdi el a kezelést rögtön, rendszeres - pár havonkénti - kontrollal követni tudja a fogváltást, a fogak rendeződésének állapotát, illetve a harapás változásait egészen addig, ameddig a kezelés ténylegesen elkezdődik. Ilyen fiatal korban a rendellenességtől függően nagyon gyakran kivehető fogszabályozókkal kielégítő erdményt érhetünk el. A kezelést célszerű befejezni 12-14 éves korig, mert addig van intenzív növekedés és fejlődés a szervezetben. A felnőttkorban (az intenzí növekedési szakasz lezárulta után, illetve bizonyos eltérések esetén) rögzített szabályzóval és/vagy foghúzással lehet véghezvinni a kezeléseket. Ritkán előforduló súlyos állcsonteltérések esetén a fogszabályozó kezelés mellett állcsontműtétre is szükség lehet. A kezelés időtartama függ az életkortól, az alkalmazott kezeléstől és a készülék típusától, ami 1-2 évtől kezdődően akár jó néhány évig is tarthat.

Hagyományos fogszabályzók (műanyag, fém, kerámia,” twin” bracketek)

 


Alkalmazásukkal 13 éves kor után a fogak és az állcsontok egymáshoz való viszonya és szabályos fogív alakítható ki. A fogakra felragasztott bracketekben, a nagyörlő fogakon tubusokban, vagy gyűrűkben gumi, vagy drót segítségével rögzített különböző fogszabályozó ívek mentén mozgatják a fogakat a kezelés céljának megfelelő helyükre.
A hagyományos ligatúrák beszorítják az ívet a bracket nyílásba, ezzel együtt leszorítják. Az így fellépő súrlódási erő lassíthatja a fogak mozgását. Hosszabb időt igényel a megszokás.

Előnye:        olcsóbb
Hátránya:    3 hetente kontrollra kell járni.
                     Hosszabb megszokási idő.
                     Lassúbb fogmozgás
                     Gyakrabban kell fogat eltávolítani
                     Nagyobb lepedéktartó felület

 

 


Önligírozó bracketek ( Damon, Carriere LX, Discovery SL)




Az önzáró készülékrendszer megszokási ideje általában 3-5 nap, rosszabb esetben 1 hét. A kezelés során az ellenőrzések, ívcserék a kezelés első 8-10 hónapjában 9 hetente, majd 6 és utána 4 hetente történnek.

Az önzáró bracketekbe az íveket a hagyományos Twin bracketekkel szemben nem szükséges ligatúrával bekötni, azokat egy egyedülálló speciális zárrendszer tartja helyben, minimális súrlódással (passzív rendszer), vagy egy nyitható-csukható ajtószerű szerkezet szorítja be (aktív rendszer). A súrlódás nagysága függ a fogak helyzetétől (egyes fogaknál van, míg más fogaknál nincs feszülés az ív és a fogak között, ugyanazon íven belül) és a felhasznált ív tulajdonságaitól. A kezelés elején vékonyabb íveket használva az egyes fogaknál kisebb, más fogaknál nagyobb súrlódást tudunk elérni. A kezelés előrehaladtával egyre vastagabb ívek kerülnek a zárszerkezetbe és így a súrlódási erő növekszik. Sokféle önligírozó rendszer van, de érdemes olyat választani, amellyel, ha a kezelés során szükségessé válik a súrlódási erő (ez elég gyakran előfordul) aktív rendszer), az ív az egyes zárhoz szelektíven kiköthető.


Miben különbözik a Damon, Carriere LX, Discovery SL rendszer a hagyományos fogszabályozási kezeléstől?Jellemzője, hogy a hagyományos elven működő rögzített készülékekkel ellentétben nem gumi, vagy drót elemekkel történik a fogakat összekötő ív rögzítése az un. önzáró bracket-ek és tubusok vannak, amelyeket retesz-szerűen lehet nyitni és zárni.

Gyorsabb vele a kezelés mint a hagyományos fix készülékekkel, a nagy oldalirányú tágító képesség miatt hatalmas fokú torlódásokat lehet foghúzás nélkül megoldani vele és nagyon szép arcesztétikai eredmény érhető el. Felnőttkorban foghúzás és állcsontműtét nélkül meg lehet oldani a harapás eltérés esetén az esetek 90-95%-át!

Orvosi szempontból az önligírozó rendszer ma a legjobb rögzített fogszabályozó készülék

Előnye:     Kevesebb lepedékvisszatartó felület
                  Gyorsabb
                  Könnyebb megszokni
                  Kicsi erőkkel végezhető a fogmozgatás 
                  Nagymértékű eltérések is könnyedén megoldhatók
Hátránya: Drágább

 
 
Kattintson ide a fogszabályzó árlista megtekintéséhez!
 
 
 
 
ĉ
Tamás Katona,
2015. jan. 4. 8:17
Comments